Hőigény számítás – ha hőszivattyúban gondolkodik, erre szüksége lesz

Hőigény számítás – ha hőszivattyúban gondolkodik, erre szüksége lesz

A fűtéskorszerűsítés mindig egy nagyszerű ötlet, illetve egy remek befektetés, különösen akkor, ha valamilyen megújuló energiás megoldás, például hőszivattyú a cél.

Ehhez viszont mindenképpen szükség lesz hőigény számításra, hiszen anélkül a tervezési folyamat sem tud megindulni.

Hiszen honnan tudhatná bárki is, hogy milyen teljesítményű rendszerre van szükség anélkül, hogy előtte fel ne lenne mérve pontosan a megfelelő fűtésteljesítmény?

Elvégre nem jó sem a túlzott, sem pedig a túl kicsi teljesítmény, hiszen az egyik esetben a berendezés feleslegesen nagy kiadást jelent, míg utóbbi esetben képtelen lesz ellátni a funkcióját.

Miben segíthetünk hát mi Önnek, és miért érdemes hozzánk fordulnia, mielőtt belevágna hőszivattyús terveibe, hogy a végén azt kaphassa, amire valóban szüksége van?

Tartson velünk, és tudjon meg többet!

Egy modern, zöld fűtési alternatíva: a hőszivattyú

Abban az esetben, ha Ön még csupán most ismerkedik a fogalmakkal, és szeretne a könnyebb elhatározás érdekében kicsit többet tudni ezekről a berendezésekről, úgy hadd foglaljuk össze röviden, ami fontos!

A hőszivattyúk olyan megújuló energiát hasznosító háztartási erőművek, melyek a környezeti hőenergia elvonásával melegítik fel a fűtéshez használt közeget, vagyis a legtöbb esetben a fűtésrendszerben keringő vizet.

Aszerint csoportosíthatjuk őket, hogy honnan vonnak el hőenergiát alacsony forráspontú, sűrített gáz segítségével, illetve minek továbbítják azt:

  • levegő-levegő hőszivattyú (lényegében a klímaberendezés),
  • levegő-víz hőszivattyú,
  • víz-víz hőszivattyú (talajvizet hasznosító),
  • illetve a talajkollektoros és talajszondás hőszivattyú, melyek föld-víz rendszerűnek tekinthetők.

A működésükhöz szükség van áramra, mely a kompresszort és a keringető szivattyút működteti, de a felhasznált és előállított energia aránya nagyon jó.

Mi több, külön erre a célra létrehozott szolgáltatói tarifával még kedvezőbbé tehető!

Sőt, megfelelő tervezéssel a hőszivattyú rendszer akár a használati melegvizet is képes előállítani.

Hogyan kapcsolódik ehhez a hőigény?

Hogyan kapcsolódik ehhez a hőigény?

A jövőbeli hőszivattyú rendszer teljesítményének arányosnak kell lennie az ingatlan méretével és energetikai felkészültségével, különben fennáll az alul- vagy túlméretezettség veszélye.

Értelemszerű, hogy egy kétszintes, 120 négyzetméteres háznak nem ugyanaz lesz a hőigénye, mint egy földszintes, 80 négyzetméteresnek.

Ráadásul rengeteget számít, milyen mértékben van hőszigetelve az adott ingatlan, illetve milyenek a nyílászárók, mekkora a belmagasság, milyen a fűtésrendszer (padlófűtés, radiátor), stb.

Ezeket a szakértő kollégánk mind-mind figyelembe veszi a helyszíni felméréskor, és az adatok alapján kiszámított hőveszteség alapján állapítható meg a hőszükséglet.

Vagyis a tanúsítványban szereplő „fűtési hőszükséglet” adataiból számítható ki a hőigény, és ehhez kapcsolódóan a leendő rendszer teljesítménye.

Ezt a számítást alapból nem tartalmazza az általunk kiállított dokumentum (mivel az egy pillanatnyi állapotot rögzít), viszont ha Önnek arra van szüksége, akkor mindenféle jövőbeli hőleadó berendezéssel el tudjuk végezni.

Így már egzakt adatokkal a kezében fog tudni tárgyalni a kivitelezőkkel.

Készíttesse velünk energetikai tanúsítását bárhol az országban!

Önnek energetikai tanúsításra van szüksége akár a háza hőigényének kiszámítása miatt, akár adásvétel, bérbeadás vagy éppen pályázat okán?

Ne is keressen tovább, hiszen tőlünk 24, de akár 12 órán belül is hozzájuthat érvényes, hiteles tanúsításához, így egyetlen ügye sem akad meg emiatt napokra, hetekre!

Szakértőink az országban bárhová házhoz mennek elvégezni a szükséges méréseket, és a Önnek arra van szüksége, már ilyen extra rövid idő alatt is kiállítjuk tanúsítványát!

Forduljon hát hozzánk, keressen minket bizalommal, és nem kell az energetikai dokumentum miatt aggódnia!

Hívjon minket, mi pedig villámgyorsan elkészítjük energetikai tanúsítványát!

Keressen minket telefonon, vagy kérjen tőlünk visszahívást, hogy minél hamarabb neki tudjunk állni a tanúsításnak!

Nem érdemes napokat, heteket várni ezzel, hiszen az ingatlan eladásához erre mindenképp szükség van – elkészíteni pedig egy profi csapat mellett rendkívül egyszerű.

Minden munkánkra 100%-os elégedettségi garanciát vállalunk, tehát ha nem azt kapta, amit szeretett volna, csak jelezze nekünk, mi pedig visszatérítjük a tanúsítvány díját.

A célunk az, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek a szolgáltatással, amit nyújtunk nekik – keressen minket, és tapasztalja meg ezt Ön is!

Megrendelés

Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.

Számolja ki: 2 plusz 9

Energetikai szempontból legjobb fűtési rendszerek – így érdemes terveznie!

Energetikai szempontból legjobb fűtési rendszerek – így érdemes terveznie!

Kevés olyan fontos kérdés van egy ingatlan értékelésekor, legyen szó akár adásvételről, bérbeadásról vagy korszerűsítésről, mint a fűtés. Energetikai tanúsítás készítésekor is markánsan figyelembe kell vennünk, természetesen a szigetelés, nyílászárók és sok egyéb mellett, hiszen ez adja az energiahatékonyság gerincét.


Hőigény számítás – ha hőszivattyúban gondolkodik, erre szüksége lesz

Hőigény számítás – ha hőszivattyúban gondolkodik, erre szüksége lesz

A fűtéskorszerűsítés mindig egy nagyszerű ötlet, illetve egy remek befektetés, különösen akkor, ha valamilyen megújuló energiás megoldás, például hőszivattyú a cél. Ehhez viszont mindenképpen szükség lesz hőigény számításra, hiszen anélkül a tervezési folyamat sem tud megindulni.


A hőszigetelés vastagsága – mi az ideális?

A hőszigetelés vastagsága – mi az ideális?

A hőszigetelés kérdése igen fontos egy ingatlan energetikai besorolásának, illetve fenntartásának szempontjából, éppen ezért lényeges, hogy beszéljünk róla. Egy lakóépület a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető ma már korszerűnek, ha nem rendelkezik legalább külső hőszigeteléssel – ami persze nem jelenti azt, hogy minden lakott ingatlan rendelkezik vele.


Energetikai tanúsítás és audit: mi a különbség?

Energetikai tanúsítás és audit: mi a különbség?

Ahogyan egy emberi testet, úgy egy lakást, ingatlant is meg lehet vizsgálni nagyon sok szempontból. A különböző szakorvosok is specifikusan tekintik meg a hozzájuk forduló beteget, nincs olyan eljárás, amivel egyidejűleg minden probléma felderíthető lenne.


Energetikai tanúsítvány tudnivalók

Mi valójában az energetikai tanúsítvány, miért fontos, hogy elkészüljön, és miért célszerű a megfelelő céggel elkészíttetni? Íme, pár tudnivaló a tanúsítványról!

Energetikai tanúsítás menete

Hogyan zajlik egy energetikai tanúsítás kiállítása? Mik a folyamat egyes állomásai, lépései? Ki lehet hagyni valamit? Tudjon meg Ön is többet a tanúsítás menetéről!

Értékbecslés tudnivalók

Szakszerű értékbecslésre szükség lehet nem csak ingatlan adásvételénél, hanem banki ügyintézésnél, hitelkérelemnél is. Tudjon meg többet, és bízza ránk a feladatot!

Energetikai besorolások

A tanúsítás során minden ingatlan kap egy energetikai besorolást JJ-től AA++-ig. Ha Önt érdekli, miért hasznosak ezek és melyik mit jelent, most ezt is megtudhatja!

Ingatlan adásvétel tippek

Az ingatlan adásvétel egy sokszor hosszadalmas és bonyolult folyamat, főleg akkor, ha nincs meg a megfelelő alap tudás hozzá. Ezen szeretnénk segíteni cikkeinkkel!

Energetikai tippek

Egy ingatlan energetikai korszerűsége nagyban befolyásolja annak az értékét. Ha Önt is érdekli, hogyan növelhető ez az érték, olvasson utána vonatkozó írásainkban!

Hírek

Minden iparágban történhetnek olykor változások belső, vagy állami, hatósági hatásra, melyek jelentősen befolyásolják azt. Tájékozódjon híreinkből az újdonságokról!

Hőkamerás mérés ára és menete

Hőkamerás diagnosztikai felmérést Budapesten, Fejér megyében, Zala megyében és Vas megyében vállalunk.