Hasonló ingatlanok, eltérő besorolással – miért jobb a szomszéd lakása, mint az enyém?

Hasonló ingatlanok, eltérő besorolással – miért jobb a szomszéd lakása, mint az enyém?

Ismerjük a mondást, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb.

Na de a lakásának az energetikai tanúsítása is jobb, mint a miénk?

Bizony, még egy társasházon belül is előfordulhat, hogy teljesen megegyező alapterületű, felosztású lakások között is akár több kategóriányi eltérés lehet az energetikai besorolásban.

Hogyan lehetséges ez, ha ugyanakkor, ugyanazon tervek alapján készültek, és ugyanabban az épületben találhatóak?

Vajon az energetikai tanúsító hibázott, netán valamilyen „asztal alatti” megegyezést kell sejtenünk a dolog mögött?

Az a helyzet, hogy egyáltalán nem, sőt, nagyon is ésszerű indokai lehetnek annak, hogy két, elvileg teljesen egyforma ingatlan eltérő energetikai besorolást kap a tanúsítás során.

Vizsgáljuk hát meg alaposabban, mi mindennek köszönhető, hogy ekkora különbségek is felbukkanhatnak!

Eleve adott tényezők

Legyen szó akár kisebb, akár nagyobb társasházról, mindegyik lakásnak vannak olyan adottságai, amik pusztán az elhelyezkedésükből adódnak.

Ezekre nincs befolyásunk, hiszen nem lehet a lakásunkat áthelyezni, vagy úgy átalakítani, hogy kiküszöböljük őket.

És bizony, sajnos ezek az eleve meglévő dolgok is hatással vannak a végső energetikai besorolásra.

Ezek közül a legfontosabbak:

  • hány szomszédja van az adott lakásnak,
  • milyen a tájolása,
  • illetve mekkora a lépcsőház, és a lakás milyen közel van hozzá.

A szomszédok száma amiatt lényeges, hogy mekkora a lehűlő felület; szélső lakás esetén ez értelemszerűen nagyobb, hiszen az egyik oldalról már semmi sem gátolja a hő elszökését.

A tájolás is lényeges, egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy mennyi napsütést kap az ingatlan, és milyen irányból.

A lépcsőház pedig házon belül a legnagyobb fűtetlen egység, így ha a lakás egynél több falával kapcsolódik hozzá, az megint csak hőveszteséget eredményez.

Amikre viszont befolyásunk van

Amikre viszont befolyásunk van

Több olyan fejlesztési lehetőség is van, amivel kompenzálhatjuk, jobbá tehetjük az energetikai besorolásunkat a tanúsítványon, ezek közül kettő nagyon lényeges.

Az egyik a fűtés korszerűsítése: ha egy lakás rendelkezik központi fűtéssel, az már eleve sokkal előnyösebb, mint például a gázkonvektorok vagy más, lokális fűtési módszer.

Az összkomfortos besorolást egy ingatlan sem kaphatja meg, amelyik nem rendelkezik központi fűtéssel, lényegében ez a legfontosabb kritériuma.

A másik a nyílászárók kérdése: ha az ajtók-ablakok modern, több ponton záró, több rétegű darabok, az igen pozitívan befolyásolja az energiafogyasztást – és ezzel együtt a besorolást is.

Ha tehát az Ön lakása a folyosó közepén helyezkedik el a ház egyik közbenső emeletén, és a nyílászárói is újak, illetve rendelkezik cirkófűtéssel, akkor máris lényegesen magasabb kategóriára számíthat, mint mások.

Lakása energetikai tanúsításához keressen minket!

Eladná, bérbe adná lakását, amihez energetikai tanúsításra van szüksége?

Netán éppen lakást vásárolna, és ön intézné az adásvételhez szükséges tanúsítást?

Akkor nálunk jó helyen jár, ugyanis Magyarország egész területén bárhová el tudunk menni, és szakszerű, hiteles energetikai tanúsítást készítünk az Ön számára, bármilyen ingatlantípusra.

Legyen szó akár társasházi lakásról, családi házról vagy bármilyen más ingatlanról, szakértőink hozzáértésében és hatékony munkájában megbízhat.

Szükség esetén 24, de akár 12 órán belül is elkészítjük és eljuttatjuk Önhöz a tanúsítást!

Keressen minket bátran, és mi segítünk!

Megrendelés

Az adatkezelési tájékoztatót megismertem és az abban foglaltakat elfogadom.

Számolja ki: 9 plusz 7

Az AA+ besorolás – mi mindenre van szükség hozzá?

Az AA+ besorolás – mi mindenre van szükség hozzá?

Miért nem kapott AA+, de még csak AA besorolást sem az energetikai vizsgálatkor az egy-két éve épült háza, holott hőszigetelt, újak a nyílászárók és a felhasznált anyagok is korszerűek? Ennek nagyon egyszerű a magyarázata: mert ezek a kategóriák olyannyira nehezen megközelíthetőek, hogy a Magyarországon található összes ingatlannak mindössze az 1%-át teszik ki.


A CC energetikai osztály – mit érdemes tudni róla?

A CC energetikai osztály – mit érdemes tudni róla?

Az ötödik helyezettre ritkán emlékszik vissza a világ – ez az a pozíció, amelyik már nem kap se érmet, se dobogót, csak egy végső számot, vagy statisztikát az összesítő táblázatban. A CC az idehaza adható energetikai besorolások közül az ötödik, és bár ezzel hét másikat utasít maga mögé, mégis úgy tűnhet, hogy csak a középmezőny tetejét képviseli.


Hasonló ingatlanok, eltérő besorolással – miért jobb a szomszéd lakása, mint az enyém?

Hasonló ingatlanok, eltérő besorolással – miért jobb a szomszéd lakása, mint az enyém?

Ismerjük a mondást, hogy a szomszéd füve mindig zöldebb. Na de a lakásának az energetikai tanúsítása is jobb, mint a miénk?


Fajlagos primer energiafogyasztás – mit értünk alatta?

Fajlagos primer energiafogyasztás – mit értünk alatta?

Sokszor megesik, hogy belefutunk egy-egy olyan fogalomba, amit a szaknyelvi környezetben teljes természetességgel használnak, ám laikus számára nem feltétlenül érthető. Ilyen az is, amikor az autószerelő hosszasan kifejti, mi is a probléma a járművel, míg a tulajdonos legfeljebb bólogatni tud; vagy amikor az orvos félig latinul beszél hozzánk, és hazafelé rá kell keresnünk a kifejezésekre, mert voltaképpen nem tudtuk meg, mi bajunk is van.


Energetikai tanúsítvány tudnivalók

Mi valójában az energetikai tanúsítvány, miért fontos, hogy elkészüljön, és miért célszerű a megfelelő céggel elkészíttetni? Íme, pár tudnivaló a tanúsítványról!

Energetikai tanúsítás menete

Hogyan zajlik egy energetikai tanúsítás kiállítása? Mik a folyamat egyes állomásai, lépései? Ki lehet hagyni valamit? Tudjon meg Ön is többet a tanúsítás menetéről!

Értékbecslés tudnivalók

Szakszerű értékbecslésre szükség lehet nem csak ingatlan adásvételénél, hanem banki ügyintézésnél, hitelkérelemnél is. Tudjon meg többet, és bízza ránk a feladatot!

Energetikai besorolások

A tanúsítás során minden ingatlan kap egy energetikai besorolást JJ-től AA++-ig. Ha Önt érdekli, miért hasznosak ezek és melyik mit jelent, most ezt is megtudhatja!

Ingatlan adásvétel tippek

Az ingatlan adásvétel egy sokszor hosszadalmas és bonyolult folyamat, főleg akkor, ha nincs meg a megfelelő alap tudás hozzá. Ezen szeretnénk segíteni cikkeinkkel!

Energetikai tippek

Egy ingatlan energetikai korszerűsége nagyban befolyásolja annak az értékét. Ha Önt is érdekli, hogyan növelhető ez az érték, olvasson utána vonatkozó írásainkban!

Hírek

Minden iparágban történhetnek olykor változások belső, vagy állami, hatósági hatásra, melyek jelentősen befolyásolják azt. Tájékozódjon híreinkből az újdonságokról!

Hőkamerás mérés ára és menete

Hőkamerás diagnosztikai felmérést Budapesten, Fejér megyében, Zala megyében és Vas megyében vállalunk.